Beszéljünk a lakásbiztosításokról

Gyakran kérik tőlünk, hogy egy-egy téma kapcsán vizsgáljuk át kicsit a piacot, és mutassunk be a legfontosabb, legmegbízhatóbb szereplőket. Ezt több-kevesebb sikerrel meg is szoktuk valósítani itt a rádiónál, de azt azért ne várja tőlünk senki, hogy minden kérdéssel kapcsolatban egy TOP 10-es listát állítsunk össze.

A mai témánk a biztosítások, azon belül is egy részletes lakásbiztosítás összehasonlítást akarunk tartani. Először is beszéljük át azt, hogy pontosan mit is jelent a lakásbiztosítás, mert sok félreértés szokott lenni ezzel kapcsolatban, majd végül nézzünk egy biztosítót, aki minden tekintetben megfelel az ügyfelek igényeinek.

Lakásbiztosítást gyakorlatilag bárki köthet, aki nem szeretné, hogy egy káreset miatt elvesszen az a pénz, amit egy ingatlanba fektetett. Minden esetben ellenőrizni kell a szerződésben, hogy pontosan milyen káresetekre tér ki a biztosítási szerződésünk. Egy hallgatónk mesélte el nekünk korábban, hogy tűz ütött ki a lakásában, ám a biztosítója csak a lángok által okozott károkat térítette meg, a füst és korom okozta „pusztítást” azonban nem fedte a lakásbiztosítása: ehhez külön kiegészítő biztosítást kellett volna kötnie.

Fontos, hogy nem csak az köthet biztosítást, akinek a nevén van az ingatlan: akár harmadik fél is szerződhet a biztosítóval, ebben az esetben azonban az ő felelőssége, hogy a biztosítottat, tehát a házban élőt tájékoztassa a szerződés részleteiről.

A lakásbiztosítási szerződés nem egy egyszer aláírt papírt jelent, amivel többé nem is kell foglalkoznunk: a biztosítási díjnak változnia kell annak fényében, hogy mennyivel nő egy ingatlan értéke az évek során. Mert igen, egy lakást nem csak lelakni lehet, de szépen felújítani, kibővíteni, gazdaságosabbá és otthonosabbá tenni is. Egy másik hallgatónk jelezte, hogy az ő figyelmét is a biztosítója hívta fel az alulbiztosítottság veszélyeire, amire egyébként soha az életben nem gondolt róla.

Szintén egy hallgatónk tette fel korábban a kérdést, hogy mennyire bonyolult feladat a biztosítóváltás. Ez szintén attól függ, hogy melyik társaságot választja az ember. A legtöbb esetben már az emberek igényeihez igazodva a modern biztosítótársaságok igyekeznek az ügyintézés terhét a lehető legnagyobb mértékben levenni az ügyfelek válláról. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően sok esetben nincs többre szükségünk, csak hogy a megfelelő időpontban elindítsuk a folyamatot, a többit pedig a biztosítók vállalják át.

Fontos a megfelelő időpont: egy 30 napos határidővel kell számolni az előző szerződés megkötésének időpontjától számítva, tehát ha nem jelezzük legalább egy hónappal előre a szerződésbontási szándékot, akkor lehet, hogy várnunk kell a váltással.

Hogyan lehet még egymással összehasonlítani a lakásbiztosításokat? Érdemes mindegyiknek részletesen áttanulmányozni a honlapját, mert minél több információt találunk egy helyen, annál valószínűbb, hogy egy megbízható, valóban az ügyfelei érdekeit szem előtt tartó társaságra bukkantunk. Hallgatóink visszajelzései alapján rengeteg olyan társaság van, amely nem hajlandó részletes, de egyben mindenki számára könnyen értelmezhető válaszokat adni a kérdéseikre.

Biztosítója válogatja, hogy az építés alatt álló épületre lehet-e már biztosítást kötni, de a legtöbb esetben erre egy másik terméket, az építés-szerelés biztosítást szokták felajánlani.

Mi a teendő a káreset bekövetkeztekor? Ez függ a kár formájától is. Ha betörésről beszélünk, akkor a rendőrségi feljelentést követően minél hamarabb kell a biztosítónkat is értesíteni az esetről, viszont a kifizetés végül a rendőrségi jelentéstől is függhet. Természeti károk esetén szintén minél előbb kell hívni a biztosítót, hogy a kifizetés is hamarabb történhessen meg. Ezzel kapcsolatban kaptunk szintén egy érdekes történetet egy rajongónktól, akinek az ablakát a vihar vágta be. Azt hitte, hogy ez így értelemszerűen a viharkár kategóriába esik, de tévedett: a betört ablaküveg üvegkárnak minősül, ami máris másmilyen eljárást igényel.

Összegezve tehát, ami a kutatásunkból és a hallgatóink visszajelzéseiből egyaránt kirajzolódott, hogy a legfontosabbak nem a kedvező biztosítási díjak és feltételek, hanem a teljes körű tájékoztatás. Ezután jön a szerződéskötés egyszerűsége, a megbízhatóság, a kedvező ajánlatok. Mindezek tekintetében az általunk végzett lakásbiztosítás összehasonlítás győztese a Pannon-Safe, ami a fogyasztói elvárásoknak tökéletesen megfelel. A lakásbiztosítási kalkulátornak köszönhetően az ügyfél minden fontos információt megkaphat a biztosítással kapcsolatban, ráadásul ezen keresztül el is tudja indítani a szerződéskötés folyamatát (beleértve a biztosítóváltást) is.

A jövőben tervezünk több más, hasonlóan részletes bemutatót is tartani, különböző témákban, attól függően, hogy milyen igények merülnek fel hallgatóink részéről.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.