Egy nő, mindig nő: Swarovski ékszer a rádióban is

Hozzám mindig is közel állt a média világa, hiszen szeretek, és néha olyan érzésem van, hogy tudok is szerepelni. Már gimnáziumban újságírónak, majd fotósnak készültem, aztán ezeket a szakmákat nagyjából ebben a sorrendben meg is utáltam. Ezt követően tanultunk valamelyest a filmezésről, rádiózásról és egyéb csupa hasznos média tevékenységről, de aztán végül már egyik sem kötötte le a figyelmemet. És csak később értettem meg, hogy mi is volt a valódi bajom.

A média világa olykor indokolatlanul tele van felesleges csillogással, nagyzolással, fényűzéssel és semmit felmutatni nem tudó emberek egoizmusával. Értem én, hogy van az a réteg is, akinek ez kell, de miért kell ennyire leegyszerűsíteni mindent, hogy gyakorlatilag az underground platformokat leszámítva mindenhol ez megy? Egy véletlen során viszont bekerültem egy kicsi, kereskedelmi rádióba, ahol ugyan nem ezt volt a divat, de azért ott is felütötte a fejét a sznobizmus.

Aki jártas az előadó művészetben és/vagy a médiában is, az tudja, hogy milyen fontos a megjelenés ebben a szakmában. Kivéve, aki azt akarja, hogy ne azért ismerjék el, mert ő a legcsinosabb, leghelyesebb ember a szakmában, neki van a legszebb koktélruhája, öltönye, és még rengeteg ilyen felesleges külsőséget felsorolhatnék. Ezek az emberek nem is vágynak tulajdonképpen elismerésre, inkább csak jól akarják csinálni azt, amit csinálnak, és ha ez sikerül és ténylegesen megkapják a dicsérő szavakat, akkor annak nagyon örülnek. Én saját magamat is ezek közé az emberek közé sorolom. Ez persze nem azt jelenti, hogy igénytelenül érzem jól magam, minél topisabb vagyok, annál jobban kitűnök a tömegből, hanem egyszerűen csak arra irányul az általános magatartásom, törekvésem, hogy senki ne vessen rám követ azért, mert nem tíz centis magas sarkúban, hat kilogramm mázzal az arcomon jelenek meg reggel a melóban egy olyan helyen, ahol a kutya sem lát. Ha ügyfelekkel találkoznék, sem szívesen tenném ezt, hiszen nem a ruha teszi az embert, de könnyebben elfogadom ezekben az esetekben, mint ha csak egy eldugott irodai munkáról lenne szó.

Rövid rádiós pályafutásom alatt is tartottam magam ehhez, és rájöttem, hogy effektíve itt nem lát a célközönség, tehát nem szükségszerű megjátszanom magam napi 8 órában. Viszont volt egy kolléganőm, akiről meggyőződésem, hogy ezt nem tudta. Rendszeresen Swarovski ékszerekkel feldíszítve,  talpig elegánsan, kicsit kihívóan is, na meg egy vödör malterral az arcán jelent meg a munkanapokon. Persze, ki kell nézni valahogy, na de az amerikai elnök neje nem csinál ilyen puccparádét egy sajtóesemény kapcsán, mint ez a hölgy tette minden reggel. Kíváncsi lennék, hogy mennyit készülődik az ilyen reggelente. Biztos nem kapja magát össze egyhamar. Na nem mintha nekem olyan gyorsan indulnának a reggelek, de azért lényegesen kevesebbet szöszmötölök annyi Swarovski ékszer magamra szerelése nélkül, valamint az alapozóban fürdés nélkül. Egyszer szóvá is tettem a lánynak, hogy amúgy itt nem látja senki, és nyugodtan jöhet másnap egyel kevesebb swarovski ékszerben .s öt centivel alacsonyabb sarkú cipőben. Mire eljutott az agyáig, hogy valószínűleg barokkos túlzásnak ítélem meg ehhez a munkahelyhez viszonyított öltözködési stílusát, csak annyit tudott vissza válaszolni, hogy ne irigykedjek, ha nagyon szeretném, kaphatok tőle levetett holmikat. Nem lett szorosabb a barátságunk, amikor közöltem vele, hogy sajnos nincsen pénzem vegyi tisztításra, anélkül meg hozzá sem nyúlnék a holmijához. A Swarovski nyaklánca az viszont tényleg szép volt, és azt elfogadtam volna tőle, még az undoksága ellenére is de hát azt meg nem adta volna, főleg nem ezek után.

swarovski ékszerek

swarovski ékszerek

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.